Chapter 1. / Első barátnő?

Sziasztok. :) Íme az első része a blognak. Remélem tetszeni fog, a blog kinézetét még restaurálom, a fejléc pedig hamarosan elkészül. :) Az első rész rövid lesz, de ez nem nagyon várható a többire. ;) Jó olvasást, és várom az első részhez, a véleményeket :)


-Anyaaa....Siess már!-kiabálok fel az emeletre. Ha így folytatja, lekésem a repülőgépet, amit nem nagyon szeretnék, mert a legközelebbi túl későn megy, addig meg nem fogok várni.
-Megyek már Steph, hiszen még csak 2 óra, hova siet ennyire a kisasszony?-mondta kérdően anyám.
-Jajj, de mire becsomagolok az autóba..aztán ki érünk a reptérre..-mondtam mogorván, megszokásból.
-Jól van, akkor kész vagy? Minden megvan?-aggódott értem, hisz az első utam, ami messze visz, ami majd távol tart innen.
-Kész. Mehetünk is, miután bepakoltam a kocsiba.-a kocsi felé vettem az irányt, miközben anyám hangját hallva bedobtam a cuccaimat hátra, és beültem ,,jajj az én kicsikém elköltözik"... Ő csak sírva ült be a vezetői oldalra, majd elindultunk a reptérre.
**Reptéren**
Szinte már ott vagyok, ahol elkezdődik az új életem, ott, ahol magamat adhatom, és nem félek, hogy kiközösítenek, a tulajdonságaim miatt. Ahol nem kell félnem az utálkozóktól, ahol végre egyedül lehetek, és nem kínoznak a lenéző szavak. Talán még egy barátnőt is találok, nem mint ahol eddig laktam.
És most eljött az a pillanat, amit anyám nem szeretett volna érezni, mikor elbúcsúzok. Sírva borult a nyakamba, és elmondta mennyire szeret, mennyire fogok hiányozni.
Eltávolodtam tőle, majd még utánam kiabált.
-Vigyázz magadra kicsim!-sírva, de mégis kinyögte azt a mondatot, ami az egyik legfontosabb, hisz ezt én is bevallom.
-Anyaaaaa!-néztem rá szúrós tekintettel.
-Jól van na..-mondta.
Felmentem a gépre, és elfoglaltam a helyem. Mellettem egy lány ült, ránézésre velem egy korú lehetett olyan 19, nem is olyan rossz, persze jó értelemben, a stílusa akárcsak az enyém.
-Szia.-mosolygott enyhén rám, amit nem értettem, ilyen hirtelen.
-Öhm...Szia.-mosolyogtam vissza hitetlenkedve.
-Hova utazol?-kérdezi a mellettem lévő lány, majd fülest dug a fülébe.
-Londonba visz az utam, messze innen.
-Nem mondod? Én is oda tartok.-mosolygott rám, most már biztosan.
-Nagyszerű.-mondom fáradtan, és hátrahajtom a fejem.
Felszállt minden utas, és megszólal az egyik szolgáló: ,,Kedves utasaink! Kérjük ellenőrizzék csomagjaikat, majd kössék be magukat. Köszönjük szíves figyelmüket és megértésüket. Kellemes utat!"
Bekötöttük magunkat aztán folytatva a beszélgetést, kérdőre vonva, a lányt.
-Egyébként Stephanie Ross vagyok, de csak szólíts Steph-nek.-nem valami büszkén mondtam, de fogjuk rá hogy kitudtam nyögni.
-Én pedig Demetria Calder, de csak simán Demi-nek szólít mindenki.
-Ha megkérdezhetem, mi okból utazol?-kérdezi Demi.
-Szeretnék végre egyedül lenni, megmutatni anyámnak,hogy tudok magamra vigyázni, és felelősséget vállalni. De legfőképp új életet kezdeni.
-Új életet?-én is így vagyok.-hajtotta le fejét Demi, majd egy könnycsepp gördült végig arcán.
-Jól vagy? Nem gondoltam volna hogy ennyire nagy az a dolog, bocsánat, nem akartam szóba hozni.
-Persze, köszönöm csak...tudod a ,,barátaim" nem is olyanok, amilyennek gondoltam..
-Nekem még barátaim sem voltak.
Pár percig nem szóltunk egymáshoz, majd megtörtem a csendet.
-Ha ennyire bánt, nekem elmondhatod.-mondtam biztatóan.
-Úgy kezdődött hogy megváltozott az ízlésem, kicsit más zenéket hallgattam, és mélyen beleéltem magam  a játékba. Tetoválást csináltattam, mibe nagy nehezen szüleim beleegyeztek. Aztán egyre punk-osabb módra változtam. De ez a mai napig már nem maradt meg, és attól fogva ki voltam közösítve, Lenéztek, majd néha meg is ütöttek. A legjobb barátnőm tönkretett engem, mindenfélét kirakott rólam twitterre, mit már alig tűrtem, majd megmondtam a magamét az utálkozóknak. Magukba néztek,
majd kiröhögtek.-mondta, és pár könnycsepp simította arcát.
-Ez vicces.-mondtam nevetve.
-Mi?-nézett rám.
-Hát hogy kiröhögtek..Annyit tudok mondani hogy szard le az ilyeneket. Furcsa, de velem is ez van, talán soha nem fogok túllépni rajta. De remélem Londonban majd ez változik.
-Észre sem vettem hogy így elment egy óra.-néztem az órámra.
-Nem sokára London utcáit járhatjuk.-most már jobb kedvvel mondta Demi, de még mindig nem az igazival.
-Ahogy mondod, nem is fogunk olyan messze lakni egymástól.-mondtam elégedetten.
-Tényleg. Este átjöhetnél, megrendezhetnénk az első házi bulit Londonban.
-Nekem megfelel, itt a telefonszámom hívj, és mond hova menjek.
-Rendben. -és pár pillanat múlva odaadott egy kis cetlit...
A elkövetkezendő időt mindketten zenehallgatással töltöttük el, és azt hiszem, hasonlítunk egymásra, jól kijövünk majd. Talán első barátnő?