Chapter 1. / Első barátnő?

Sziasztok. :) Íme az első része a blognak. Remélem tetszeni fog, a blog kinézetét még restaurálom, a fejléc pedig hamarosan elkészül. :) Az első rész rövid lesz, de ez nem nagyon várható a többire. ;) Jó olvasást, és várom az első részhez, a véleményeket :)


-Anyaaa....Siess már!-kiabálok fel az emeletre. Ha így folytatja, lekésem a repülőgépet, amit nem nagyon szeretnék, mert a legközelebbi túl későn megy, addig meg nem fogok várni.
-Megyek már Steph, hiszen még csak 2 óra, hova siet ennyire a kisasszony?-mondta kérdően anyám.
-Jajj, de mire becsomagolok az autóba..aztán ki érünk a reptérre..-mondtam mogorván, megszokásból.
-Jól van, akkor kész vagy? Minden megvan?-aggódott értem, hisz az első utam, ami messze visz, ami majd távol tart innen.
-Kész. Mehetünk is, miután bepakoltam a kocsiba.-a kocsi felé vettem az irányt, miközben anyám hangját hallva bedobtam a cuccaimat hátra, és beültem ,,jajj az én kicsikém elköltözik"... Ő csak sírva ült be a vezetői oldalra, majd elindultunk a reptérre.
**Reptéren**
Szinte már ott vagyok, ahol elkezdődik az új életem, ott, ahol magamat adhatom, és nem félek, hogy kiközösítenek, a tulajdonságaim miatt. Ahol nem kell félnem az utálkozóktól, ahol végre egyedül lehetek, és nem kínoznak a lenéző szavak. Talán még egy barátnőt is találok, nem mint ahol eddig laktam.
És most eljött az a pillanat, amit anyám nem szeretett volna érezni, mikor elbúcsúzok. Sírva borult a nyakamba, és elmondta mennyire szeret, mennyire fogok hiányozni.
Eltávolodtam tőle, majd még utánam kiabált.
-Vigyázz magadra kicsim!-sírva, de mégis kinyögte azt a mondatot, ami az egyik legfontosabb, hisz ezt én is bevallom.
-Anyaaaaa!-néztem rá szúrós tekintettel.
-Jól van na..-mondta.
Felmentem a gépre, és elfoglaltam a helyem. Mellettem egy lány ült, ránézésre velem egy korú lehetett olyan 19, nem is olyan rossz, persze jó értelemben, a stílusa akárcsak az enyém.
-Szia.-mosolygott enyhén rám, amit nem értettem, ilyen hirtelen.
-Öhm...Szia.-mosolyogtam vissza hitetlenkedve.
-Hova utazol?-kérdezi a mellettem lévő lány, majd fülest dug a fülébe.
-Londonba visz az utam, messze innen.
-Nem mondod? Én is oda tartok.-mosolygott rám, most már biztosan.
-Nagyszerű.-mondom fáradtan, és hátrahajtom a fejem.
Felszállt minden utas, és megszólal az egyik szolgáló: ,,Kedves utasaink! Kérjük ellenőrizzék csomagjaikat, majd kössék be magukat. Köszönjük szíves figyelmüket és megértésüket. Kellemes utat!"
Bekötöttük magunkat aztán folytatva a beszélgetést, kérdőre vonva, a lányt.
-Egyébként Stephanie Ross vagyok, de csak szólíts Steph-nek.-nem valami büszkén mondtam, de fogjuk rá hogy kitudtam nyögni.
-Én pedig Demetria Calder, de csak simán Demi-nek szólít mindenki.
-Ha megkérdezhetem, mi okból utazol?-kérdezi Demi.
-Szeretnék végre egyedül lenni, megmutatni anyámnak,hogy tudok magamra vigyázni, és felelősséget vállalni. De legfőképp új életet kezdeni.
-Új életet?-én is így vagyok.-hajtotta le fejét Demi, majd egy könnycsepp gördült végig arcán.
-Jól vagy? Nem gondoltam volna hogy ennyire nagy az a dolog, bocsánat, nem akartam szóba hozni.
-Persze, köszönöm csak...tudod a ,,barátaim" nem is olyanok, amilyennek gondoltam..
-Nekem még barátaim sem voltak.
Pár percig nem szóltunk egymáshoz, majd megtörtem a csendet.
-Ha ennyire bánt, nekem elmondhatod.-mondtam biztatóan.
-Úgy kezdődött hogy megváltozott az ízlésem, kicsit más zenéket hallgattam, és mélyen beleéltem magam  a játékba. Tetoválást csináltattam, mibe nagy nehezen szüleim beleegyeztek. Aztán egyre punk-osabb módra változtam. De ez a mai napig már nem maradt meg, és attól fogva ki voltam közösítve, Lenéztek, majd néha meg is ütöttek. A legjobb barátnőm tönkretett engem, mindenfélét kirakott rólam twitterre, mit már alig tűrtem, majd megmondtam a magamét az utálkozóknak. Magukba néztek,
majd kiröhögtek.-mondta, és pár könnycsepp simította arcát.
-Ez vicces.-mondtam nevetve.
-Mi?-nézett rám.
-Hát hogy kiröhögtek..Annyit tudok mondani hogy szard le az ilyeneket. Furcsa, de velem is ez van, talán soha nem fogok túllépni rajta. De remélem Londonban majd ez változik.
-Észre sem vettem hogy így elment egy óra.-néztem az órámra.
-Nem sokára London utcáit járhatjuk.-most már jobb kedvvel mondta Demi, de még mindig nem az igazival.
-Ahogy mondod, nem is fogunk olyan messze lakni egymástól.-mondtam elégedetten.
-Tényleg. Este átjöhetnél, megrendezhetnénk az első házi bulit Londonban.
-Nekem megfelel, itt a telefonszámom hívj, és mond hova menjek.
-Rendben. -és pár pillanat múlva odaadott egy kis cetlit...
A elkövetkezendő időt mindketten zenehallgatással töltöttük el, és azt hiszem, hasonlítunk egymásra, jól kijövünk majd. Talán első barátnő?

Prológus

Sziasztok. Létre hoztam azt a blogot, nagy biztatások közepette. Nagy előrelépés számomra, hisz valahova le kell írni mit érzünk. Még ha nem is teljesen kitalált, remélem pár embert majd érdekel, és lesz kinek ,,kiöntöm a lelkem". Íme egy összefoglaló prológus. :) Jó olvasást!

Mondhatjuk úgy is hogy az élet ajándék. Ajándék, tele akadállyal, pillanatokkal...Elgondolkodtató, hisz mindannyiunk átesik valamilyen szakaszon, az más kérdés hogyan, jól vagy rosszul.
Minden okkal történik..
Nincs pillanat, mi miatt ne mosolyognál..De nem, ez nem azén világom.
Az én világom sötét, kegyetlen, agresszív és gyors. Minden a hangulatodon múlik. Ha örülsz, ráérsz, nem hajtasz állati gyorsan. Ha ideges vagy. Azt is meggondolod akarsz-e élni. Csak nyomod a gázt amennyire tudod...majd mindennek vége. Egy rossz mozdulat, és nem úgy gondolsz arra a pillanatra, mit akartál.
Dehogy harcolsz vagy feladod az te rajtad múlik. E kettő határán vagyok én, Stephanie Ross.