Chapter 2. / Megszokott hétköznapok

Sziasztok! :) Köszönöm azt a rettentően fontos 2 rendszeres olvasót! <33 nekem ez is sokat jelent:)A mostani rész azért jött ilyen későn (ezért is bocsánatot kérek) mert előreírtam pár dolgot..na meg persze edzek. A 2. rész remélem tetszeni fog. Szerintem ennyi amit szerettem volna mondani. Kellemes olvasást :3
 

A házam felé vezető utamat taxiban töltöttem. Bediktáltam a címet, és már indultunk is. Körülbelül egy fél óra alatt oda is értünk. Kifizettem, majd udvariasan segített a sofőr cipelni a rettentő sok cuccomat. Amikor először megálltam a ház előtt, különös érzéseim voltak. mintha már jártam volna itt, esetleg álmodtam. Nem is tudom. Nem is időztem sokáig ott, elővettem a csomagból a kulcsot és ajtót nyitottam. Az új lakásom szimpatikus. Bármennyire is szeretne visszahúzni anyám innen, nem menne neki. Soha..soha nem fogok oda visszamenni. Ha valaki látni akar, megkeres. Bár jobban tenné ha inkább nem. Elszeretném felejteni azt a sok rosszat amik ott történtek velem. Ezek a gondolatok járták át a fejemet, miközben átléptem otthonom küszöbét. Csodás érzés volt. Már is szeretem ezt a helyet, pedig körül sem néztem nagyon. Az első ami kiszúrta a szemem az a konyha. Csodás bútorok. Megszokhatnám már, hogy jómódú családban élek. A motorom. A bejáró nők. És tessék ez a csodálatos ház. Ez az én életem, ami miatt elhanyagolnak az emberek. Nem sokáig álltam és gyönyörködtem a konyhában és abból kifolyó nappaliban, mert csörgött a telefonom.
-Szia Steph, remélem nem zavarlak.-mondta Demi.
-Szia Demi. Nem nem zavarsz épp gyönyörködtem a csodálatos házamban.-nevettem el magam.
-Örülök. Na akkor ma egy ilyen ismerkedős, kicsit csajos este?-éreztem hogy mosolyra húzza száját.
-Még szép, ki nem hagynám! - mondtam örülve.
Majd beszélgettünk egy kicsit, és megegyeztünk a 8 óra tájban. Lediktálta a címet, és elraktam. Elköszöntünk, és folytattam tovább a nézelődést. Amikor már nagyjából vágtam mi hol van, elpakoltam mindent a helyére. Elmentem lezuhanyozni, majd felvettem egy laza Szettet, és felraktam egy sminket.
Amikor lassan elkészültem, a tükör elé álltam, és megállapítottam, hogy igen így még soha nem öltöztem. Mindig az a rockos csaj, a sok fekete ruha mindennap. De ez mostantól kicsit változni fog.
Amikor véglegesen elkészültem, felhívtam anyámat hogy sikeresen megérkeztem, és mesélni kezdtem neki. Elmondtam hogy csodás a ház, és ma még egy barátnőt is szereztem, akihez most készültem. Bontottuk a vonalat, és elindultam Demihez. Nagy nehezen, de sikeresen megtaláltam a házát. Kopogtattam, majd ajtót nyitott.
-Jajj, de örülök, hogy itt vagy-ölelt magához.
-Hát..sikeresen idetévedtem-nevettem el magam.
-Milyen csinos vagy. Hol marad a rockos csaj?-mért végig.
-Köszönöm. Kicsit változatok..De csak egy kicsit.-mosolyogtam el magam.
Majd beljebb mentünk, és azonnal pohárt töltött.
-Köszönöm, de nem iszok.-enyhe mosollyal szerintem le is zártam a témát, és pár perc múlva narancslével jött a kezében.
-Megértelek. Én is így voltam először.-mosolyra húzta száját, majd átadta az italomat.
A következő 3 órát beszélgetéssel, zene hallgatással, és ismerkedéssel töltöttük el.
-Volt már barátod?-Kérdezi lelkesen.
-Nem.-válaszolom lehangolón-De azt hiszem nincs is szükségem most rá.
-Pedig biztos állnak érted sorban.
-Hol? Akkora a sor hogy nem látom. De mondom..nincs szükségem rá.
-Jó jó értettem.-mondta nyugtatóan, majd ment és hozott még egy pohárral.
Azt hiszem egy fél óra múlva távoztam is mert már elég fáradt voltam és az idő is egyre hűvösebbre fordult.
-Akkor majd még beszélünk, köszönöm hogy eljöttél.-mondta mosollyal az arcán Demi.
-Én köszönöm hogy elhívtál, jól elvoltunk, de most indulok, mert az idő szűkös, és hideg is van. Jó éjszakát!-Nyomtunk egy puszit egymás arcára és elindultam haza. London utcái teljesen sötétek voltak. Néha egy-egy lámpa adott fényt utamnak. Még egy autó sem járkált erre felé. Sikátorok nyüzsögtek mindenhol, ahol mindig át kellett jutnom.
Bő 10 perc alatt haza is gyalogoltam. Gyors fürdőt vettem, majd néztem a tv-t miközben mély álomba  merültem.
***Reggel***
Iszonyatos fejfájással ébredtem.Azt hittem majd szétrobban a fejem. Nagy nehezen felkeltem, és elindultam a konyhába majd bevettem egy fájdalomcsillapítót. Jobban éreztem ha inkább visszafekszek pihenni.
A következő 3 napot betegesen töltöttem el. Felkerestem egy orvost, aki megmondta hogy egy szimpla vírust kaphattam el. Demi mindig átjött,és gondoskodott rólam, de mondtam neki hogy nem akarom fárasztani, menjen nyugodtan, én mindent megcsinálok. De ő nem. Ő itt van velem mint egy igazi barátnő. Erősködött míg végül feladtam, és megengedtem hogy segítsen. Azóta anyámmal is beszéltem, hogy minden jól megy. Megvagyok én itt. Ismerkedtem a környezettel, és bevallom nem a megszokott, de elég szimpatikus. Mikor már lement rólam a betegség, elmentem shoppingolni az egyik közeli plázába. Bevásároltam néhány fontos dolgot, és indultam is haza.

Chapter 1. / Első barátnő?

Sziasztok. :) Íme az első része a blognak. Remélem tetszeni fog, a blog kinézetét még restaurálom, a fejléc pedig hamarosan elkészül. :) Az első rész rövid lesz, de ez nem nagyon várható a többire. ;) Jó olvasást, és várom az első részhez, a véleményeket :)


-Anyaaa....Siess már!-kiabálok fel az emeletre. Ha így folytatja, lekésem a repülőgépet, amit nem nagyon szeretnék, mert a legközelebbi túl későn megy, addig meg nem fogok várni.
-Megyek már Steph, hiszen még csak 2 óra, hova siet ennyire a kisasszony?-mondta kérdően anyám.
-Jajj, de mire becsomagolok az autóba..aztán ki érünk a reptérre..-mondtam mogorván, megszokásból.
-Jól van, akkor kész vagy? Minden megvan?-aggódott értem, hisz az első utam, ami messze visz, ami majd távol tart innen.
-Kész. Mehetünk is, miután bepakoltam a kocsiba.-a kocsi felé vettem az irányt, miközben anyám hangját hallva bedobtam a cuccaimat hátra, és beültem ,,jajj az én kicsikém elköltözik"... Ő csak sírva ült be a vezetői oldalra, majd elindultunk a reptérre.
**Reptéren**
Szinte már ott vagyok, ahol elkezdődik az új életem, ott, ahol magamat adhatom, és nem félek, hogy kiközösítenek, a tulajdonságaim miatt. Ahol nem kell félnem az utálkozóktól, ahol végre egyedül lehetek, és nem kínoznak a lenéző szavak. Talán még egy barátnőt is találok, nem mint ahol eddig laktam.
És most eljött az a pillanat, amit anyám nem szeretett volna érezni, mikor elbúcsúzok. Sírva borult a nyakamba, és elmondta mennyire szeret, mennyire fogok hiányozni.
Eltávolodtam tőle, majd még utánam kiabált.
-Vigyázz magadra kicsim!-sírva, de mégis kinyögte azt a mondatot, ami az egyik legfontosabb, hisz ezt én is bevallom.
-Anyaaaaa!-néztem rá szúrós tekintettel.
-Jól van na..-mondta.
Felmentem a gépre, és elfoglaltam a helyem. Mellettem egy lány ült, ránézésre velem egy korú lehetett olyan 19, nem is olyan rossz, persze jó értelemben, a stílusa akárcsak az enyém.
-Szia.-mosolygott enyhén rám, amit nem értettem, ilyen hirtelen.
-Öhm...Szia.-mosolyogtam vissza hitetlenkedve.
-Hova utazol?-kérdezi a mellettem lévő lány, majd fülest dug a fülébe.
-Londonba visz az utam, messze innen.
-Nem mondod? Én is oda tartok.-mosolygott rám, most már biztosan.
-Nagyszerű.-mondom fáradtan, és hátrahajtom a fejem.
Felszállt minden utas, és megszólal az egyik szolgáló: ,,Kedves utasaink! Kérjük ellenőrizzék csomagjaikat, majd kössék be magukat. Köszönjük szíves figyelmüket és megértésüket. Kellemes utat!"
Bekötöttük magunkat aztán folytatva a beszélgetést, kérdőre vonva, a lányt.
-Egyébként Stephanie Ross vagyok, de csak szólíts Steph-nek.-nem valami büszkén mondtam, de fogjuk rá hogy kitudtam nyögni.
-Én pedig Demetria Calder, de csak simán Demi-nek szólít mindenki.
-Ha megkérdezhetem, mi okból utazol?-kérdezi Demi.
-Szeretnék végre egyedül lenni, megmutatni anyámnak,hogy tudok magamra vigyázni, és felelősséget vállalni. De legfőképp új életet kezdeni.
-Új életet?-én is így vagyok.-hajtotta le fejét Demi, majd egy könnycsepp gördült végig arcán.
-Jól vagy? Nem gondoltam volna hogy ennyire nagy az a dolog, bocsánat, nem akartam szóba hozni.
-Persze, köszönöm csak...tudod a ,,barátaim" nem is olyanok, amilyennek gondoltam..
-Nekem még barátaim sem voltak.
Pár percig nem szóltunk egymáshoz, majd megtörtem a csendet.
-Ha ennyire bánt, nekem elmondhatod.-mondtam biztatóan.
-Úgy kezdődött hogy megváltozott az ízlésem, kicsit más zenéket hallgattam, és mélyen beleéltem magam  a játékba. Tetoválást csináltattam, mibe nagy nehezen szüleim beleegyeztek. Aztán egyre punk-osabb módra változtam. De ez a mai napig már nem maradt meg, és attól fogva ki voltam közösítve, Lenéztek, majd néha meg is ütöttek. A legjobb barátnőm tönkretett engem, mindenfélét kirakott rólam twitterre, mit már alig tűrtem, majd megmondtam a magamét az utálkozóknak. Magukba néztek,
majd kiröhögtek.-mondta, és pár könnycsepp simította arcát.
-Ez vicces.-mondtam nevetve.
-Mi?-nézett rám.
-Hát hogy kiröhögtek..Annyit tudok mondani hogy szard le az ilyeneket. Furcsa, de velem is ez van, talán soha nem fogok túllépni rajta. De remélem Londonban majd ez változik.
-Észre sem vettem hogy így elment egy óra.-néztem az órámra.
-Nem sokára London utcáit járhatjuk.-most már jobb kedvvel mondta Demi, de még mindig nem az igazival.
-Ahogy mondod, nem is fogunk olyan messze lakni egymástól.-mondtam elégedetten.
-Tényleg. Este átjöhetnél, megrendezhetnénk az első házi bulit Londonban.
-Nekem megfelel, itt a telefonszámom hívj, és mond hova menjek.
-Rendben. -és pár pillanat múlva odaadott egy kis cetlit...
A elkövetkezendő időt mindketten zenehallgatással töltöttük el, és azt hiszem, hasonlítunk egymásra, jól kijövünk majd. Talán első barátnő?

Prológus

Sziasztok. Létre hoztam azt a blogot, nagy biztatások közepette. Nagy előrelépés számomra, hisz valahova le kell írni mit érzünk. Még ha nem is teljesen kitalált, remélem pár embert majd érdekel, és lesz kinek ,,kiöntöm a lelkem". Íme egy összefoglaló prológus. :) Jó olvasást!

Mondhatjuk úgy is hogy az élet ajándék. Ajándék, tele akadállyal, pillanatokkal...Elgondolkodtató, hisz mindannyiunk átesik valamilyen szakaszon, az más kérdés hogyan, jól vagy rosszul.
Minden okkal történik..
Nincs pillanat, mi miatt ne mosolyognál..De nem, ez nem azén világom.
Az én világom sötét, kegyetlen, agresszív és gyors. Minden a hangulatodon múlik. Ha örülsz, ráérsz, nem hajtasz állati gyorsan. Ha ideges vagy. Azt is meggondolod akarsz-e élni. Csak nyomod a gázt amennyire tudod...majd mindennek vége. Egy rossz mozdulat, és nem úgy gondolsz arra a pillanatra, mit akartál.
Dehogy harcolsz vagy feladod az te rajtad múlik. E kettő határán vagyok én, Stephanie Ross.